Új Világ 1899 július Krúdy Gyula  cikke:

„A szívem dobban, amikor ezt a nevet leírva látom….ennek a névnek még mindig igen nagy melegség sugárzik ki minden betűjéből….Ünnepi köntöst öltök máma, és nagyon szépen óhajtanék írni….A deli, karcsú ifjú magyarról, a nemzeti hősről, a mi költőnkről…nem sokára lészen ötven esztendeje, hogy a szilaj fekete magyar eltűnt a földről(Való, hogy égbe szállott egyenesen?)…

.Ez talán nem is jutna eszébe senkinek, csak a magunk féle álmodozóknak és ápolgatván a nemzeti érzéseket, mély búval lehajtjuk fejünket….Mert ha jól vesszük Petőfi Sándor nem csak az enyém, nem csak a szomszédomé, hanem mindenkié ebben a keserves országban. főként ennek a keserves országnak keserves népéé Petőfi Sándor. Azé a népé, amelyik ezer esztendőn át csendesen a földet túrta, és az eke fölé görnyedve vigadott, vagy inkább szomorkodott-mert erre több oka volt mint vigasságra… A jó áldott fekete magyar föld táplálta erővel ezt a népet.

Egyszer csak Kiskőrösön (vagy Szabadszálláson?) kitudja szalmafödél alatt Petrovicsné egy kisfiúnak adott életet. Amikor ő e földre szállott. Jó isten, annak a barna, ráncos kezű parasztasszonynak tán még a miniszter urak is kezet csókolnának, mert csodálatos asszony volt ő.

Nagyasszony, szinte hősies….amikor a kis Sándort karjaiban ringatta, és szerető szemével elnézte a kisfiút.. vajon megmozdult e lelkében valami sejtelem,…hogy ki lészen egykor abból az ünges kis kölyökből?….És később amikor az ő fia az országutak csavargójaként álomra fejét hajtotta le, gondolt-e arra az a csodálatos asszony, hogy a komédiás Sándort egykor ünnepi hangulattal és imádással környékezzük? Aki maga volt az ifjúság és a tavasz…”

Gyárfás Tamás gyűjtése

forrás: Gyárfás Tamás cikk