MICHELANGELÓ SZELLEMÉHEZ
Nem reszketett – e vésőd markodban
mester, mikor a legszebbet alkottad,
mint éretlen szűz, ihlet mámorában,
érzést plántáltál e durva kődarabba.
És ugyanakkor a foszló semmiből
faragtál csodát, időt kikacagtad,
hogy majd később a jövendő emberek
éhes szemének mindezt odaadjad.
Nagymester mond csak: Volt e kétkedésed?
Titokban hány szobrodat zúztad össze,
a legnagyobbat amíg kőbe vésted,
hányszor pirkadt meg, jött a Hold föl este.
Lásd mi is folyton alkotni akarunk,
bár végső művünk el sohasem készül,
így sajnos csak mindig kezdők maradunk,
bár dolgozik kezünk, egy életen keresztül.
