A Szép versek antológiában megjelent portréinak egyike
Csigó László felvétele forrás:Simon István (költő) – Wikipédia (wikipedia.org)

Kapcsolata Budapesttel most már kifejezetten irodalmi jellegű volt, rendszeresen publikált az

• Élet és Irodalomban,
• Népszabadságban,
• Szép versek
  antológiákban, rádiós műsorai és szerzői estjei voltak, országos visszhangot
  keltő irodalmi sikereket mondhatott magáénak, filmszerepet is kapott.
• József Attila díjat,
• a Munka Érdemrend ezüst fokozatát,
• Artisjus díjat,
• Déry Tibor díjat
  kapott és a rendszerváltás után ő volt Gyula első díszpolgára.

Azt vallotta, hogy
az elhallgatás is a hazugság egyik módja, ezért nem fogja be soha a száját.
Verseiből kiderül, hogy sok más jeles költő mellett Krúdy Gyulát és
Márai Sándort tekintette szellemi elődjének, esztétikai példaképnek. Máraival
rendszeresen levelezett, Lola asszony halálakor a gyulai templomban gyászmisét mondatott. Polgári életében viszont kifejezetten Krúdy szokásait keltette életre borozgatásokban, konflissal való utazásaiban, öltözködésében.

Neki a Száz éves cukrászda volt a törzshely, ahogy Krúdynak a Kéhli.

Humanista beállítottsága miatt állandó ellenzékiség munkált benne a mindenkori elnyomókkal szemben. Úrgyűlölőnek vallotta magát, elsősorban azokkal a minden rezsimet kiszolgáló hivatalnokokkal szemben, akiket példaképe, Márai „íróasztal-proliknak” nevezett. Ezért minden politikai rendszer saját ellenségének tekintette, figyelték és megfigyelték, különösen Békés megyében, ahol nyolc ügynököt állítottak rá, akik több ezer oldalnyi jelentést írtak a veszélyesnek tartott emberről.

Költészete

Költészete indulatos, érzékeny és elszánt, fanyar és groteszk tépelődéseiben emberi
magányát is elpanaszolja. Haragja azonban a közösség sorsában gyökerezik: a
kisemberek, a „Szabó Jánosok” ügyét érzi mindenekelőtt magáénak. 14 kötete
jelent meg, melyekben féltő haraggal rázza meg a hétköznapok közönyös nyugalmát élvező emberiség lelkiismeretét.

 Simonyi nem gondolta, hogy a Százéves cukrászda nemcsak törzshelye, hanem otthona is lesz. Mivel folyamatos anyagi gondokkal küzdött, a Tanács kiutalta a cukrászda udvaráról nyíló helyiséget, amit két szobás lakássá alakítottak számára. Itt élte le utolsó éveit. Halála után múzeum lett, amit a 2000-es évek elején a Krúdy Kör tagjaival meglátogattunk és koszorút helyeztünk el az emléktáblán. Láthattuk az elmaradhatatlan ballonkabátját, sétabotját, fekete kalapját a fogason és a hamutartóban az utoljára elszívott cigaretták csikkjeit. A tárlókban pedig a személyes relikviáit, levelezéseit.

És most engedjék meg, hogy szóljak Simonyi Imrével való személyes találkozásomról. 1988-ban, az addig megjelent köteteit mind elolvastam, amelyek igen nagy hatással voltak rám. Írtam neki egy levelet, amelyben tisztelettel gratuláltam a verseihez. A címét nem tudtam, a borítékra csak ennyit írtam: Simonyi Imre, Gyula és bedobtam, mint tengerbe a palackpostát. Két nap múlva megérkezett a válasz! Akkor még jól ismerték a nevét és jól működött a posta! Ettől kezdve rendszeresen leveleztünk, majd egy év múlva egy napra meghívott Gyulára. Akkor még nem tudtam, hogy súlyos beteg.

Elegáns volt, mint Krúdy, vagy Márai, ballonkabátja kigombolva, hogy látszódjék kifogástalan hófehér inge, nyakkendője és fekete zakója. Megebédeltünk az ódon Feketesas vendéglőben, majd végigsétáltunk Gyulán, ahol mindent
megmutatott, melyeket megörökített verseiben. Végül betértünk a Száz éves
cukrászdába, ahol a sarokban láthattam törzshelyét, és szinte hallani véltem a
régi beszélgetések cigarettafüstbe burkolt hangulatát is.

Stancsics Erzsébet írása

Elhangzott Zila kávéház Krúdy esték 2023 07 20