Babits Mihályról

 A XX. század egyik legnagyobb irodalmi egyénisége 1883-ban született Szekszárdon. Ady és Kosztolányi mellett Babits volt az impresszionista-szimbolikus irány legtöbbre tartott művésze. Költeményei, műfordításai, elbeszélő munkái és tanulmányai irodalomtörténeti pálya emlékezetes alkotásai. Apja törvényszéki bíró volt Szekszárdon, utóbb a királyi tábla bírája Pécsett. Anyja Kelemen Auróra egy dunántúli szolgabíró lánya.

Tanulmányai során magyar és latin nyelvből szerzett tanári oklevelet, amit 12 évig tanított. Vidéki tanársága idején megismerte az Alföld életét, Erdély világát. A 12 éves állami szolgálat után visszavonult az iskolától és teljesen írói hivatásának élt.

1921-ben feleségül vette Tanner Ilonát, aki később Török Szophie néven neves írónő lett. Házat vettek Esztergomban, a nyári hónapokat ettől kezdve itt töltötte feleségével. Gyermekük nem született, de örökbe fogadták Ilona öccsének gyermekét, aki teherbe ejtett egy cselédlányt. A fiatalok nem tudták és nem is akarták megtartani, így a Babits házaspár sajátjaként nevelte fel. Életük felpezsdült az új jövevény érkezésétől, amikor Ildikó megszületett. A lány nagyon szoros kapcsolatot ápolt velük, éppen ezért döbbent meg, amikor kamaszként egy irodalomkönyvből tudta meg, hogy nem vér szerintiek a szülei. Ildikó soha nem tudta feldolgozni s ez a trauma mindhármuk életét örökre megváltoztatta.

De térjünk vissza Babits pályafutásához. 1929. a Baumgarten alapítvány kamatai kiosztásának első éve. Az évdíjak és segélyek kiosztásában Babits Mihályé a döntő szó. Ettől kezdve támadásokat intéznek ellene a hírlapokban és folyóiratokban. Az alapítványból irodalompolitikai tényező lett. Ezt állították róla:

„Babits, a Baumgarten súlyánál fogva egy régen túlhaladott irodalomszemléletet kényszerített rá az ifjú magyar irodalomra. A mesterember, a zsenigyűlölő a magyar és emberi problémáktól elszakadt költő hallatlan békót rakott a fiatal jutalmazottakra.”

1930-ban megválasztották a Kisfaludy – ársaság tagjává. A választást elkeseredett küzdelem előzte meg. Kellemetlenségei támadtak a Nyugat szerkesztése miatt is.

1930-ban kiderült, hogy Babits gégerákban szenvedett. Műtétje után már csak írásban tudott kommunikálni a világgal. Utolsó műveiben a világháború és a saját betegsége kapcsán hangulata még az addiginál is komorabb lett, ő maga pedig teljesen elzárva élt a külvilágtól.

1940-ben kitüntették az olasz San Remo díjjal, amelyet Dante eposzának fordításával méltán kiérdemelt. A jutalmat még személyesen vette át Olaszországban. Ugyanebben az évben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia tagjává. Addigi ellenségei is végre becsülni kezdték munkásságát.

Sajnos egész életére rányomta bélyegét a sokféle betegség. Gyenge alkatú gyermekként többször volt felső légúti betegsége, majd fiatal felnőtt korában reumás panaszai is lettek. Idegrendszere instabil volt. Az 1930-as évek közepétől jelentkeztek nehézlégzési problémái. A gégében lévő szűkületet az ezen a területen lévő daganat okozta. 1941-ben bekövetkezett halála után felesége, Ilona összeomlott, közös barátaik nagy része elfordult tőle. Fogadott lányukkal, Ildikóval is megromlott a viszonya, majd teljesen meg is szakadt. A lány 1956-ban Amerikába disszidált, Ilona pedig válaszul kitagadta minden örökségből. Ildikó végül egy lakókocsiban tengette életét, s annyira egyedül élt, hogy amikor meghalt, csak hetek múlva találtak rá.

Ilona még így írt versében lánya születésekor: „Mindegy már, mi volt, s mi hiába hullt, fecsegő múltam csukódj be! Van ez olyan édes, mint a szerelem…” A múlt azonban mindig kísértette és így ért véget egy család élete, amely csodálatosan szép is lehetett volna.

Költészetéről, műveiről ebben a rövid időben nincs mód beszélni, de még hozzátenném, hogy halála után összes művét Török Sophie rendezte sajtó alá és a Franklin Társaság adta ki.

Stancsics Erzsébet   2023 11 16