Hermann Marika: A kajla fenyőfácska

A kajla fenyőfácska
Verses mese

Egy kicsinyke fenyőfácska,
szomorkodik egymagába’
Ágas – bogas, kajla, csempe,
bizony nem kell senkinek se.

Minden fenyő sudár, formás,
csak ő az, ki oly nagyon más.
A szép fenyők kényeskednek,
Karácsonykor ékeskednek.

Szaloncukor, habkarika,
csengettyű és kisangyalka,
felkerül majd mind reájuk,
csodás lesz az új ruhájuk.

A kicsinyke fenyőfácska,
sóhajtozik egymagába
– karácsonyfa sosem leszek,
jobb is, ha világgá megyek.

Ám egy kislány őt meglátja,
örvendezve ezt kiáltja
– ez lesz a mi karácsonyfánk,
ezt vegyük meg, csak ezt csupán!

Anyu, Apu tanácstalan,
más fenyőkre mutogatnak
– nézd az formás, ez meg kajla,
nem lesz szép a karácsonyfa!

A leányka szeme könnyes,
lába toppan – nekem ez kell!
Megveszik hát a kis fácskát,
ágas-bogast, csempét, kajlát.

Hazaviszik, felállítják,
a díszeket reárakják.
Cseng-bong rajta a kis harang,
csillog-villog sok angyalhaj.

Kajla, csempe, ágas-bogas?
Nem látszik, hol szeretet van.
Ez a legszebb karácsonyfa!
– örvendezik a leányka.

Karácsonyfa fényben ragyog,
körbe veszik az angyalok.
Kívánj egyet te kis fácska
– száll egy angyal az ágára.

Mit kívántam, már megkaptam,
– mondja a kis fenyő halkan –
ám, de lenne még egy vágyam.
Halljam – bólint rá az angyal.

Legyek mindig kajla, csempe,
csak e kicsiny lány élete
legyen boldog, békés, áldott,
ez az én nagy kívánságom.

Óh, te kedves karácsonyfa,
boldog már a kicsi lányka,
Mosolyt hoztál, vidámságot,
Áldott, békés, szép karácsonyt!

Szerzői jog védett

Hermann Marika

 

Vissza

Nálam járt az Isten  Horváth Edit verse

Nálam járt az Isten 

Tegnap este imára kulcsolt kézzel,
Arra vágytam, jöjjön hozzám az Isten.
Kis idő múlva megláttam egy padon,
Integetett felém, magához hívott.
Vidám volt a szeme, ahogy rám nézett,
Leültem mellé, s átölelt kedvesen.
 
Éreztem akkor, történik valami,
Szemében egy könnycsepp múltat közvetít.
Láttam, amikor boldog ifjúságom 
Elöntötte az ego nagyravágyón.
Félrelökve addigi szerénységem, 
Húzott magával befelé a mélybe.
 
Nem vettem észre, ahogy figyelmeztet,
Pedig jelei égtek ereimben.
Az ego duruzsolt minden helyzetben,
Úgy hittem, Isten fellegekbe emelt.
De hirtelen a pokolban ébredtem,
Kacagott a gonosz, túljárt eszemen.
 
Jégszívemre égő lávát zúdított,
Az istened most nem ment meg! – ordított…
Haláltusám vívtam, könyörgőn kértem, 
Istenem ne hagyj el, ments meg ez egyszer.
Eszembe jutottak régi imáim, 
mikor boldog hit repített sokáig.
 
Láttam, hogy véres sebeim simítja,
Patakzó könnyem mosollyal szárítja.
Vállára vett, most én voltam keresztje,
Elhagytalak én, szégyentől hebegtem.
Tudod, hogy bennem van szerető lelked,
Nem hagyom, -mondta- hogy egyedül szenvedj.
Eltévedtél, de hiányoztam, tudom,
Rezgésünk mától újra együtt ragyog.
Reggeli halvány sugár lágyan dereng,
Izzadságban úszik erőtlen testem. 
Fény csík suhanása, lassan eszmélek,
Már tudom, éjjel nálam járt az Isten. 
(én/H.E.)

Szerzői jog védett

Horváth Edit

verse

 

Dabik-Krúdy 2023 10 02

Your content goes here. Edit or remove this text inline or in the module Content settings. You can also style every aspect of this content in the module Design settings and even apply custom CSS to this text in the module Advanced settings.