Mire virradna Szabó Márta verse
Mire virradna
Szerelmes levelem, írom a Mátkámnak,
Édes, piros ajkú csoda szép leánynak,
Kit teremtett nekem a mennybéli Úristen,
Áldását adta, hogy boldog legyek vele.
De most még, mily nagyon szenvedek kesergőn,
Látom kedves arcát, s nézek merengőn,
Poharamban borom oltsa el bánatom,
Mert nála nélkül én, élni már nem tudok.
Ha egy a perc az is sok, nemhogy még kettő,
S hol van még hátra az a tizenkettő?
– "Jöjjön csapos Uram!"- „Hozzon még egy kancsót,
szőlőtermésétől feledhessem most őt!”
De mire virradna, ébresszen fel rögvest,
Tündérrózsámat ölembe veszem reggel!
Csókolom, ölelem, szívemhez szorítom,
Áldja meg az Isten, áldjon meg Galambom!
Áldja meg a jó bort, mind a szőlőmívest,
Ki dolgozik napest, sosem pihenne meg.
Áldja meg népemet, a hunyadi várat,
Azon katonákat, kik hazámért szolgáltak.
Megpihenek immár, sok volt a teendő,
Hosszú, fáradságos volt ez az esztendő,
De ma végre itthon, babám karjai közt,
Neked én Istenem, csak neked köszönöm.