Petőfi Sándor Magyar vagyok

Magyar vagyok

Magyar vagyok. Legszebb ország hazám
Az öt világrész nagy terűletén.
Egy kis világ maga. Nincs annyi szám,
Ahány a szépség gazdag kebelén.
Van rajta bérc, amely tekintetet vét
A Kaszpi-tenger habjain is túl,
És rónasága, mintha a föld végét
Keresné, olyan messze-messze nyúl.

Magyar vagyok. Természetem komoly,
Mint hegedűink első hangjai;
Ajkamra fel-felröppen a mosoly,
De nevetésem ritkán hallani.
Ha az öröm legjobban festi képem:
Magas kedvemben sírva fakadok;
De arcom víg a bánat idejében,
Mert nem akarom, hogy sajnáljatok.

Magyar vagyok. Büszkén tekintek át
A multnak tengerén, ahol szemem
Egekbe nyúló kősziklákat lát,
Nagy tetteidet, bajnok nemzetem.
Európa színpadán mi is játszottunk,
S mienk nem volt a legkisebb szerep;
Ugy rettegé a föld kirántott kardunk,
Mint a villámot éjjel a gyerek.

Magyar vagyok. Mi mostan a magyar?
Holt dicsőség halvány kisértete;
Föl-föltünik s lebúvik nagy hamar
– Ha vert az óra – odva mélyibe.
Hogy hallgatunk! a második szomszédig
Alig hogy küldjük életünk neszét
S saját testvérink, kik reánk készítik
A gyász s gyalázat fekete mezét.

Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,
Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!
Itt minálunk nem is hajnallik még,
Holott máshol már a nap úgy ragyog.
De semmi kincsért s hírért a világon
El nem hagynám én szülőföldemet,
Mert szeretem, hőn szeretem, imádom
Gyalázatában is nemzetemet!

Pest, 1847. február

Petőfi Sándor

Karácsony éjjelén, Stancsics Erzsébet

Karácsony éjjelén

Új évezred Karácsonya
merre jársz az éjjel
kis csengődnek ezüst hangján,
szállás melegével?
.
Betlehemi csillag helyett
plakátok mutatják,
merre menjen, akiket a
melegedők várják.
.
Betlehemi Kisjézusnak
akadt barom szája,
hogy az istállóban egy kis
hőt leheljen rája.
.
Barom szájat ma már ingyen
ugyan, ki találna?
S ki tenne le kincseket a
kisded jászolára?
.
Meleg cipő, ennivaló
kinek jut e télen?
Öreganyó forintjait
számolgatja éppen!
.
Új évezred Karácsonya,
merre jársz az éjjel?
Kit áldasz meg s kire sújtasz
amúgy két balkézzel?
.
Csengős szánon nem járod be
ingyen konyhák táját…
Hová viszed közös jövőnk
nagy karácsonyfáját?

 

Szerzői jog védett

Stancsics Erzsébet:

 

Betlehemi mese, Gál Mihály verse

Betlehemi mese

Hópelyhen lovagol az álom
Elterül, csendes lesz a város.
Fehér csipketakaró, kékes ragyogás,
Elcsendesül alatta a táj
Várakozás lesz úrrá s ragyogás.
Minden jótét lélek magába lát,
Ki gyertyát gyújt, ki imát zsolozsmáz.
Asztalnál meleg kalács, bor adomáz.
Hallgatja az is ki ezerszer hallotta,
Hallgatja az apró nép is kipirult arccal.
Hogy jött a csillag? Hogy jött az angyal?
Varázs lengi körül a terített asztalt.
A vén mesél, az aprónép hallgat.
Míg a mesét szövik, megjönnek a királyok.
Ablak szemét kint megtölti az álom.
Bóbiskol az apraja, a mesét sem érti.
Csendesül a szó,
Egy fácska az asztalra kerül, a gyertya fény is.

Szerzői jog védett

Gál Mihály

 

A szeretet születése, Takács László verse

A szeretet születése

Betlehem vezérlő, fényes csillaga,
szórta az éjbe megváltó sugarát.
Őrködött fölötte az égnek angyala,
és várta azt az édes kisbabát.

Valami azon éjjel megváltozott,
pedig nem lett jobb akkor a világ,
de az a csillag valamit megmutatott,
mert áhitotta mindenki az igaz csodát.

Halkan duruzsolt ott bent a csend,
s itta mohón az ég az örömkönnyeket,
és a szalmabálák óvó melegében,
megszületett az igaz Szeretet.

A Három királyok még mirhát adott,
elbújva ott világnak óvó rejtekébe,
de már nő a fa. miből készűl a kereszt,
és a töviskoszorú a Szeretet fejére.

Az ember nevet kaptuk ím örökül,
voltunk teremtők, lettünk sorsüldözött.
Alkottunk világot, ami befogadott,
Bábel lerombolt, ódon romjai fölött.

Ezer évek fájdalmas ős távlatában,
maradt-e az emberben még annyi hit,
hogy valóra váltja, ott Betlehemben,
annak a kisdednek ábrándos álmait?

Örökkön szeretni és szeretve lenni,
és ne emeljünk másokra haraggal kezet.
Hisz az élet törvénye oly természetes,
embernek maradni mindenek felett.

Szerzői jog védett

Takács László

 

Molnár Julianna: Az ünnep csendje c. verse

Az ünnep csendje

Az ünnep csendje, belepi a szobát.
Lebegő csillagok, villanó fények.
Érzem a tested melegét.
Odabújok hozzád.
Szemed színeiben zöld fények,
Ott már kigyúltak a gyertyák.
Zöldellő, fenyőfa- virágok.
A szívünkbe beköltözött az erdő,
Fenyők illatoznak köröttünk,
Az Ünnepi csendben.
Átölel a testem és a lelkem.
Tenger zúgása, szívem moraja,
Szerelmünk boldog pillanata.
A perc érint, remél.
A reszkető sóhaj, lelkünkhöz ér.

Szerzői jog védett

Molnár Julianna

 

Hermann Marika: A kajla fenyőfácska

A kajla fenyőfácska
Verses mese

Egy kicsinyke fenyőfácska,
szomorkodik egymagába’
Ágas – bogas, kajla, csempe,
bizony nem kell senkinek se.

Minden fenyő sudár, formás,
csak ő az, ki oly nagyon más.
A szép fenyők kényeskednek,
Karácsonykor ékeskednek.

Szaloncukor, habkarika,
csengettyű és kisangyalka,
felkerül majd mind reájuk,
csodás lesz az új ruhájuk.

A kicsinyke fenyőfácska,
sóhajtozik egymagába
– karácsonyfa sosem leszek,
jobb is, ha világgá megyek.

Ám egy kislány őt meglátja,
örvendezve ezt kiáltja
– ez lesz a mi karácsonyfánk,
ezt vegyük meg, csak ezt csupán!

Anyu, Apu tanácstalan,
más fenyőkre mutogatnak
– nézd az formás, ez meg kajla,
nem lesz szép a karácsonyfa!

A leányka szeme könnyes,
lába toppan – nekem ez kell!
Megveszik hát a kis fácskát,
ágas-bogast, csempét, kajlát.

Hazaviszik, felállítják,
a díszeket reárakják.
Cseng-bong rajta a kis harang,
csillog-villog sok angyalhaj.

Kajla, csempe, ágas-bogas?
Nem látszik, hol szeretet van.
Ez a legszebb karácsonyfa!
– örvendezik a leányka.

Karácsonyfa fényben ragyog,
körbe veszik az angyalok.
Kívánj egyet te kis fácska
– száll egy angyal az ágára.

Mit kívántam, már megkaptam,
– mondja a kis fenyő halkan –
ám, de lenne még egy vágyam.
Halljam – bólint rá az angyal.

Legyek mindig kajla, csempe,
csak e kicsiny lány élete
legyen boldog, békés, áldott,
ez az én nagy kívánságom.

Óh, te kedves karácsonyfa,
boldog már a kicsi lányka,
Mosolyt hoztál, vidámságot,
Áldott, békés, szép karácsonyt!

Szerzői jog védett

Hermann Marika

 

Cserna Ferenc: Karácsonyi csillagok

Karácsonyi csillagok

Ragyognak a csillagok

fenn, a magas égen,

Ragyog sok-sok szemsugár

szent karácsony éjen.

Angyalok fényes kara

dicsőíti Istent,

Kőrbe állják gyermekek

a kis Jézust itt lent.

 

Színes gyertyák terhelik

a fenyőfa ágát,

Fenyő illat járja át

otthonunk szobáját.

Énekel a kis család

apraja és nagyja,

Énekük a menybe száll,

Urunk meghallgatja.

 

Karácsonynak ünnepe

Teljen szeretetben,

Hozzon békét, örömöt

Emberi szívekben.

Áldás száll mind azokra,

Kik igaznak élnek,

Szülessenek bárhol is,

Gazdagnak, szegénynek.

 

Éjféli harangszó zúg

Sötét éjszakában,

Kisded előtt térdelünk,

Ki nyugszik jászolban.

Imát rebeg az ajkunk,

Szívünket kitárjuk,

Hit, remény és szeretet

Légy örökre nálunk.

.

Szerzői jog védett

Cserna Ferenc

 

Decembernek estéjén, Szabó Márta verse

Decembernek estéjén

December! December!
Hideg van és fázunk,
Hozd el szívünkbe
a szeretet lángot.
 
Hozz sok jóságot
alázatot, békét,
Mosd át lelkünket
tisztára, hófehérré.
 
Ünnep fényénél
hópelyhek hulljanak,
szép Karácsony napján
csillagok ragyogjanak.
 
December! December!
Hozz nekünk hóembert,
Ablakokba jégvirágot,
asztalokra friss kalácsot.
 
Szentestén a kis Jézuskát
áhítattal várjuk,
Mi Urunkat és az édesanyját
szeressük és imádjuk.
 
Minden hajlék, s minden szív,
örvendezve örüljék,
megszületik Megváltónk
decembernek estéjén.

Szerzői jog védett

Szabó Márta

 

Karácsony a falumban M. Jankó János verse

Karácsony a falumban

Szunnyad a természet, sír a lombos erdő,
nem ékíti virág, sem csillámló harmat,
elnémult a berek, már az ég sem dördül,
bágyatag szeméből hópelyheket hullat.

.
Deres paripáján csoszog a szélvihar
kitárt karjaival szelíden hívogat
elemekkel táncol a légben örömében
jégcsap korbácsával tisztítván az utat.

.
Tisztes aggastyánok beszélnek a múltról
miközben egy szebb jövőt remélnek.
Szemükben mintha reménysugár égne:
Betlehem csillaga ragyog fel az égre!

.
Odébb néhány gyerek, csörgő diót számol,
örömpír sugárzik mindnyájuk arcáról.
Köztük édesanyjuk, csitítóan pisszent:
„Napkeletről bölcsek, és pásztorok jönnek!”

.
Most a kicsi lurkók, szájtátva figyelnek,
miközben lassacskán aprókat lépdelnek.
Tágra-nyílt szemmel, csodálkozva látják
a szent szűztől született kicsiny Jézuskát.

.
Éjfélt üt az óra. Szellőnek szárnyain,
szelíd hangon csengettyűk zenélnek.
„Harangoznak menjünk éjféli misére”
így szól falunk papja, ifjak és a vének.

.
Zengjünk mi is víg dalt, összekulcsolt kézzel,
nyissuk meg ajkunkat egy közös imára:
„Uram Isten kérünk, bocsásd áldásodat,
Mária népének szép karácsonyára.”

Szerzői jog védett

M. Jankó János

 

Karácsony Vollay László verse

Karácsony

Hozzál boldogságot,
harmatozd be a szíveket.
Szeretettel érintsd meg
az embereket.
Karácsonyi estben
ragyogjon az égből,
angyalok szárnyán
érkezve, szikrázó fénnyel.
Olyan szép, hogy várnak
a szeretet ünnepén
a gyermekek szívében
gyújtod a fényt,
örömöt és boldogságot.
Gyémántfényt csalsz a szemekbe,
így töltöd fel a szíveket
szeretettel-

Szerzői jog védett

Vollay László

 

Közelgő ünnep Horváth Edit verse

Közelgő ünnep

Hófehér ruhába
Öltözött december,
Zúzmarát varázsolt
Szunnyadó kertekre.
.
Jéganyó ropogós
Bundáját vasalja,
Fenyőfa szelíden
Jégtükrét takarja.
.
Közelgő ünnepre
Vágyódik titokban,
Sugárzó alakja
Álmodón csillogva.
.
Angyalok serege
Csillagdalt komponál,
Fényesség betölti
Istennek jászolát.
.
Felcsendül égi dal
Emberi szívekben,
Szeretet szótára

Szétárad csendesen.

Szerzői jog védett

Horváth Edit

 

Költő barátaimnak M. Jankó János verse

Költő barátaimnak

Lelkem darabjai, vagytok a távolban,
néha elszállok hozzátok gondolatban.
Most hogy együtt vagyunk, így leszünk egésszé,
ennyi remek poétának gyülekezetévé.

Költészet, barátság, szeretet, szerelem
fölém húzódnak, mind derű a kék égen.
Szivárványt, fényt áraszt, ez az égi nemtő,
gondunk tova illan, mint a vándor felhő.

Hozzátok lírikus vággyal olvadok
boldogság ringat, mint hullám a csónakot.
Velem együtt ringtok, érezvén a létet,
gyógyító szellemét, e kis közösségnek.

Köztetek alkotó, ihlet madár fészkel,
több kis bánatával, néha örömével.
Alkosssunk sok szépet, lírai költeményt,
ne engedjük el sohasem egymás kezét!

 

-Nemtő: az a személy, akiben a költői képzelet valaminek a védő szellemét látja

ARANYOSAPÁTI 2018-08-16.-

Szerzői jog védett

M. Jankó János

ANYANYELVEM, Orosz Margit verse

ANYANYELVEM

Mint a fán futó erezet,
S talajban a gyökérzet,
Testem nagy artériája
Szívem hangos dobbanása.

Anyámnak mézédes szava,
Apámnak kemény igaza,
A lépésem muzsikája
Feszül elődök húrjára.

Az erő, az ősi erő,
Keresztútnál az útjelző.
Láng, mely perzseli bensőmet,
S máglyát rak tetteimnek.

Ady ős, buja szavára
Attila nyugtalansága
Felel, munkál és él bennem.
Nyelvük szült, teremtett engem.

Szívünk kincse, örökségünk,
Élj, virágozz, el ne vesszünk!

Szerzői jog védett

Orosz Margit

 

Magyar nyelv, Orosz Margit verse

Magyar nyelv 

„Nyelvében él a nemzet!”
Hiszem, hogy így lesz tovább,
hiába integetnek
szimbólumok ostobán,
internet világában
nyelvet öltenek reám.
Hosszú hangzók ékezet,
rag nélkül futnak tova,
száguldó idő nyelvünk
legyőzi, mint mostoha,
orcátlan, hitehagyott,
becstelen anya hagyja
el egyetlen gyermekét.
Magyar nyelv! Útitársunk
itthon, s idegenben,
kínok között poggyászunk,
dallá válik örömben,
szívem, szemem, szellemem,
konokságom és hitem
lelkemben, mint őrtüzet,
magyarságom meglelem.
Anyanyelvem megőrzöm!

Szerzői jog védett

Orosz Margit

 

SZÜRET A GELLÉRTHEGY LEJTŐIN Németh NYIBA Sándor verse

SZÜRET A GELLÉRTHEGY LEJTŐIN

(1850) 

Kelenhegyi, Kemenes út megvénült kövein.
Letétbe tették a régmúlt hagyaték regéit.
Körbe tekintenek a Vince szobor szemei.
Féltve őrzi a magyar táj a lankák kincseit.

Nap érlelte nedűt facsarnak öszvér őseink.
A tépett mondák eredetisége Istent hív.
Az emberek imáit köszönti a magyar hit.
A budai dűlőkről a vén idő lemászik.

Duna hömpölygő sodrása a mélyben elvonul.
Bólint az idő, letűnik, elfolyik szomorún.
A borkóstolás közben jövőt látva koccintunk.
A pohár csengése körbejárja a vad álmunk.

Megvédjük a magyar földet, áldjuk a véneket.
Keresztet vetünk a Hun, Avar tudás népére.
A magyar igazságtudat hevében esküszünk.
A jövő kövére letesszük átkos fegyverünk.

Krúdy legendája leül a mozgó árnyakra.
A Tabánban sétál az Aranykakas utcában.
Bort kortyol az író óriás, koccint a mával.
Elcsendesül az ember, a mély pince zugában.

Szerzői jog védett

Németh NYIBA Sándor 
író, költő
Csepel Örökség-díjas
a Magyar Kultúra Lovagja