Betlehem vezérlő, fényes csillaga,
szórta az éjbe megváltó sugarát.
Őrködött fölötte az égnek angyala,
és várta azt az édes kisbabát.

Valami azon éjjel megváltozott,
pedig nem lett jobb akkor a világ,
de az a csillag valamit megmutatott,
mert áhitotta mindenki az igaz csodát.

Halkan duruzsolt ott bent a csend,
s itta mohón az ég az örömkönnyeket,
és a szalmabálák óvó melegében,
megszületett az igaz Szeretet.

A Három királyok még mirhát adott,
elbújva ott világnak óvó rejtekébe,
de már nő a fa. miből készűl a kereszt,
és a töviskoszorú a Szeretet fejére.

Az ember nevet kaptuk ím örökül,
voltunk teremtők, lettünk sorsüldözött.
Alkottunk világot, ami befogadott,
Bábel lerombolt, ódon romjai fölött.

Ezer évek fájdalmas ős távlatában,
maradt-e az emberben még annyi hit,
hogy valóra váltja, ott Betlehemben,
annak a kisdednek ábrándos álmait?

Örökkön szeretni és szeretve lenni,
és ne emeljünk másokra haraggal kezet.
Hisz az élet törvénye oly természetes,
embernek maradni mindenek felett.