+36 70 779 9665 Bankszámlaszám: 11703006-20030872 nyibamester@gmail.com

Itt hagyom a szívem, Szabó Márta verse

 Itt hagyom a szívem

Emlékeim összetörték,
Napjaimat elcserélték,
Hitegettek minden jóval,
Áltattak sok hamis szóval.
Se éjjelem, se nappalom,
Se tegnapom, se holnapom,
Minek lenni, minek élni?
Meg kell egyszer úgy is halni.
Nem halnék én, nem sietnék,
Ráérnék még, itt maradnék,
Itt maradnék boldogságra,
Elmegyek az Úr házába.
Felnézek, ím Krisztusunkra,
Közben zsong a hála nóta,
Hála ének lélekre száll,
Egy az Isten, egy a Hazám.
Elmondtam az imádságot,
Remélek egy jobb világot,
Remélek egy szebb életet,
Eléneklek száz éneket.
Ének, ének, hozd vigaszom,
Szememből a könny is ki hull,
Nem baj, ha hull, drága víz ez,
Lelkéből hull az embernek.
Lélek, lélek, Szentlelkecske,
Adj örömet életemre!
Adj nyugalmat halálomra,
Gyógyírt adj a fájdalmamra.
Míg itt vagyok, míg itt leszek,
Kezem soha el ne ereszd,
Te légy erőm, te légy váram,
Kísértésnek ellent álljak.
Mindig tudtam, mindig hittem,
Te vagy az, ki szeret engem,
Porból lettem, megszülettem,
Bűneimért megfizettem.
Megfizettem, de ím, már látok,
Felébredtem hold homályból,
Sötét felhőt az ég alján,
Elfújta egy szellőleány.
Így indultam új utakra,
Tiszta fejjel, bűn tudatlan,
Van tegnapom, van holnapom,
A reményt soha fel nem adom.
Remény nélkül semmi voltam,
Hitem nélkül megbotlottam,
Álom, álom, édes álom,
Rám talált reám a párom.
Édes csókkal etet, itat,
Tejben, vajban, fürdet, mosdat,
Kicsi világ, benne élek,
Senkivel én nem cserélek.
Hű ebédem, hű vacsorám,
Rám köszöne a holdvilág,
Rám virrad a reggel szeme,
Fény az élet, s megyek vele.
Boldogságos ez az élet,
Higgy magadban, higgy a létben,
Percek jönnek, percek mennek,
Itt hagyod benne a szíved.
2023.09.18
Én írtam: Szabó Márta

Szerzői jog védett

Szabó Márta

 

Egyedül Csép Rózsika verse

Egyedül 

Kereslek az úton a padka menti fákban,
Szemedet kutatom levél villanásban,
S míg lábam alatt porzik az utca köve, 
Minden sugallat jel, hogy visszatérsz ide. 
 
Együtt csatangoltunk a dombokon át, 
Magunkba szívtuk a nyár zamatát, 
Lebarnult bőrödön sikongott a fény, 
Sok színes falevél most Terólad mesél.
 
A völgy is velünk cinkosan nevetett, 
Visszhangzott az utunk és minket követett.
Mindez már a múlté, az idő szétrombolta, 
S két ország tenyerét kettőnk közé húzta.
 
Összetartoztunk, mint fa és a levele, 
Kettétört szerelmünk két szívnek a fele,
Te voltál egykor érzelmeim atyja, 
Egyedül sivárak, s a gondjaimnak foglya. 
 
Mit megalkottál, a földi létben válasz,
Emlék filmkockái, számomra a vigasz.
Fentről mosolyogsz, de szívemben maradsz,
Minden oly szép volt, fény volt és tavasz.
 
Mindezt versbe írom, hogy sebem összeforrjon,
A lelkem tiszta, él, s még vágyak a porondon,
S bár közös múltunk lassan kihűlőben,
Keresni foglak én egy újabb szerelemben.
 
Csipkerózsa versek,  2023 augusztus 28, Kóka,

Szerzői jog védett

Csép Rózsika

Séd patak csergedez csendesen Lovag Váczi Zoltán verse

Séd patak csergedez csendesen

Köd feloszlott, tarka a táj

Bíbor és sárga csillogós.

Ősz előtt most meghajolt a nyár,

Balatonon egy utolsó csobbanás.

Nyár utolsó sugara búcsúzik

Átöleli a tavat,

Partot simogat – lemenőben izzik

Könnyezi az őszi fuvallat.

Almádi partjainál hullám nekifeszül,

Partot döngeti, rohan a fény után

Utolérve ölébe szenderül,

Felette rikoltozik a sok sirály.

Őszben az utolsó nyári napfény

Vörösberényben elköszön,

Oly soká jön el a remény,

Hogy a völgyre újra beköszön.

Séd patak csergedez csendesen,

Vaddisznó túrja iszapját.

Csak a Hold van vad lesen,

Sápadtan lesi, hogy a partot feltúrják.

Erdő borított hegytető

A szél ott fákkal dacol,

De a völgyben már lágyan lüktető 

Séd patak csillogó vízére hajol.

Völgy ölelését féltve őrzi az erdő

Éjjel a csillagok vigyázzák,

Csodát alkotott itt a teremtő

Vörösberény őrzi is az álmát.

 

Balatonalmádi (Vörösberény)

2022.október 15.

Szerzői jog védett

Lovag Váczi Zoltán

Ragaszkodás Szatmári Ildikó verse

Ragaszkodás 

Száll a vágyam messzi  tájra,
vágyamat  csak  lelkem járja. 
Lelkem sokszor  elkóborol,
megpihen hol a jó honol. 
Álmodok  a messzeségről, 
egy boldogabb szebb életről. 
Lelkem szabadon  vándorol, 
– életem ide láncolom. 
Röghöz kötött emberélet  
-az élettől mit remélhet?
Gondolatai  maradnak, 
– csak a  lelkével szárnyalhat.
 

Szerzői jog védett

Szatmári Ildikó

„Lelkem temploma „című  verseskötetemből.

Gyermekkorom óta Vollay László verse

Gyermekkorom óta

Gyermekkorom óta
megszületett bennem
a férfi, aki valamit akar.
A valóság gondolatait
adni szeretettel.
Életem örvénylő szélein jártam,
a pokol és a boldogság,
fullasztó határán.
Kezdtem érteni az élet
törvényeit.
A szerelmet és a kínt
alázattal, leírni.
Még lelkem néha ma is vonít.
Kínjában kiállt, jajt szít.
Megint csak írom
az érzéseim igazságát,
mely komoly, frázisokat
hajtó malom.

Kitörések, csendes órák,
elrágott szavak.
Mik megnyergelik a szívem.
Hirdetik lelkemben élő vágyaim,
ami valóság is és eltemetett álmok.
Mi lett belőlem, firkász.
És mit akartam egykoron,
talán azt elértem, örök vágyam,
mi utolért, szeretetet adni.
Vár rám, tiszta szívű
szerelemmel, minden nap
elérem, kimondja,
remegve, halkan.
De jó, hogy itt vagy
Szeretlek

Szerzői jog védett

Vollay László