Hermann Marika: A kajla fenyőfácska
A kajla fenyőfácska
Verses mese
Egy kicsinyke fenyőfácska,
szomorkodik egymagába’
Ágas – bogas, kajla, csempe,
bizony nem kell senkinek se.
Minden fenyő sudár, formás,
csak ő az, ki oly nagyon más.
A szép fenyők kényeskednek,
Karácsonykor ékeskednek.
Szaloncukor, habkarika,
csengettyű és kisangyalka,
felkerül majd mind reájuk,
csodás lesz az új ruhájuk.
A kicsinyke fenyőfácska,
sóhajtozik egymagába
– karácsonyfa sosem leszek,
jobb is, ha világgá megyek.
Ám egy kislány őt meglátja,
örvendezve ezt kiáltja
– ez lesz a mi karácsonyfánk,
ezt vegyük meg, csak ezt csupán!
Anyu, Apu tanácstalan,
más fenyőkre mutogatnak
– nézd az formás, ez meg kajla,
nem lesz szép a karácsonyfa!
A leányka szeme könnyes,
lába toppan – nekem ez kell!
Megveszik hát a kis fácskát,
ágas-bogast, csempét, kajlát.
Hazaviszik, felállítják,
a díszeket reárakják.
Cseng-bong rajta a kis harang,
csillog-villog sok angyalhaj.
Kajla, csempe, ágas-bogas?
Nem látszik, hol szeretet van.
Ez a legszebb karácsonyfa!
– örvendezik a leányka.
Karácsonyfa fényben ragyog,
körbe veszik az angyalok.
Kívánj egyet te kis fácska
– száll egy angyal az ágára.
Mit kívántam, már megkaptam,
– mondja a kis fenyő halkan –
ám, de lenne még egy vágyam.
Halljam – bólint rá az angyal.
Legyek mindig kajla, csempe,
csak e kicsiny lány élete
legyen boldog, békés, áldott,
ez az én nagy kívánságom.
Óh, te kedves karácsonyfa,
boldog már a kicsi lányka,
Mosolyt hoztál, vidámságot,
Áldott, békés, szép karácsonyt!
Szerzői jog védett
Hermann Marika
