Kapcsolata Budapesttel most már kifejezetten irodalmi jellegű volt, rendszeresen publikált az
- Élet és Irodalomban,
- Népszabadságban,
- Szép versek
antológiákban, rádiós műsorai és szerzői estjei voltak, országos visszhangot
keltő irodalmi sikereket mondhatott magáénak, filmszerepet is kapott.
- József Attila díjat,
- a Munka Érdemrend ezüst fokozatát,
- Artisjus díjat,
- Déry Tibor díjat
kapott és a rendszerváltás után ő volt Gyula első díszpolgára.
Azt vallotta, hogy
az elhallgatás is a hazugság egyik módja, ezért nem fogja be soha a száját.
Verseiből kiderül, hogy sok más jeles költő mellett Krúdy Gyulát és
Márai Sándort tekintette szellemi elődjének, esztétikai példaképnek. Máraival
rendszeresen levelezett, Lola asszony halálakor a gyulai templomban gyászmisét mondatott. Polgári életében viszont kifejezetten Krúdy szokásait keltette életre borozgatásokban, konflissal való utazásaiban, öltözködésében.
Neki a Száz éves cukrászda volt a törzshely, ahogy Krúdynak a Kéhli.
Humanista beállítottsága miatt állandó ellenzékiség munkált benne a mindenkori elnyomókkal szemben. Úrgyűlölőnek vallotta magát, elsősorban azokkal a minden rezsimet kiszolgáló hivatalnokokkal szemben, akiket példaképe, Márai „íróasztal-proliknak” nevezett. Ezért minden politikai rendszer saját ellenségének tekintette, figyelték és megfigyelték, különösen Békés megyében, ahol nyolc ügynököt állítottak rá, akik több ezer oldalnyi jelentést írtak a veszélyesnek tartott emberről.
Költészete
Költészete indulatos, érzékeny és elszánt, fanyar és groteszk tépelődéseiben emberi
magányát is elpanaszolja. Haragja azonban a közösség sorsában gyökerezik: a
kisemberek, a „Szabó Jánosok” ügyét érzi mindenekelőtt magáénak. 14 kötete
jelent meg, melyekben féltő haraggal rázza meg a hétköznapok közönyös nyugalmát élvező emberiség lelkiismeretét.