Újpest 2023 10 05
Részlet Gyárfás Tamás írásából
Most a tolnai dombok közt autózunk, ez is az óriások földje. E vidék: Szekszárd szülötte Babits Mihály s itt éltek Babits ősei akik sokat tettek a magyarság boldogulásáért, felemelkedéséért.
E vidék másik óriása Mészöly Miklós a XX. század második felének egyik legjelentősebb írója.
Legendás felesége Polc Alaine író, pszichológus végrendeletében teljes hagyatékukat és könyvtárukat Szekszárd városának ajándékozta ami lehetőséget adott a helyi lokálpatriótáknak és szakértőknek, hogy létrehozzák a Babits Emlékházat a régi Szent László—ma Babits Mihály utcában, a Babits- Kelemen család házában. Ahol helyet kapott a Mészöly Miklós-Polc Alain házaspár, a Szekszárdon született és nevelkedett a XX. század második felének jeles tagja a tragikusan fiatalon elhunyt Baka István József Attila díjas költő hagyatéka is.
Babits Mihály
Baka István
Mészöly Miklós
A nagyszámú (mintegy nyolcvan fő)—a tavasszal „Hatvanban voltunk hatvanan” most Tolnán voltunk vagy nyolcvanan. Kellemes környezetben, a „ szép” THELENA hotel vendégei voltunk. A pénteki érkezés és ebéd után Németh Nyiba Sándor költő, író, zenész , olimpiai helyezett birkózó, a Krúdy Gyula Irodalmi Kör elnöke, a Magyar Kultúra Lovagja nyitotta meg a tábort, bevezetőjében köszöntötte a megjelenteket s vázolta az előadások s a programok sorrendjét. Előadásában alapos áttekintést adott Babits Mihály és József Attila életéről. Tekintettel a nagy létszám miatt lehetetlen minden előadóra kitérni, de a három nap folyamán mindenki kapott lehetőséget a bemutatkozásra: költők, írók, festők és szobrászok
A teljesség igénye nélkül: Székely Gábor Petőfi-kutató és helytörténész érdekfeszítő és lebilincselő előadása Petőfi relikviáiról, Drotleff Zoltán Krúdy Gyuláról, Dr Valkai Teréz a gyógyításhoz kapcsolódó történetet mesélt. Major László Renoir festészetéről, Mudrony Alojzia kedvenc regényírójáról, Gárdonyi Gézáról tartott érdekes előadást. Ágoston Zsolt a képzőművészet, Turi Török Tibor a szobrászat rejtelmeibe engedett betekintést. Gémes Kati Savador Dali titkairól beszélt nekünk. Jómagam Polc Alaine és Mészöly Miklós viharos, csak nem egy évszázadot átívelő közös életéből elevenítettem fel részleteket. Keskeny Farkas Anikó beszélgetett Deák Attila festőművésszel, nyugállományú alezredessel a „harcászatról” honvédelemről.. Gedeon Péter mérnök, grafikus, Krúdy életéről grafikákkal. Vacsora után szavalás és kötetlen beszélgetések.
Renoir
A szombati nap kiemelt programja volt Babits Mihály szülőházának meglátogatása, a Mészöly Miklós és Polc Alaine Irodalom Háza megtekintése megemlékezés Baka Istvánról. A délután folyamán szavalások, kötetlen beszélgetések Zajlottak.
A szombat este meglepetése a Legendás Tolcsvai Béla fellépése volt körünkben. Egy kis örömzenével kezdtek, ugyanis Németh Nyiba Sándor elnök úr az egykori De-Pression együttes dobosa volt s kitűnően gitározik. Kérdésekre válaszolva Tolcsvai Béla beszélt életéről a zenéről és kortársairól. Az örök-ifjú ( a haja már fehér) 77 éves zenész elkápráztatott bennünket s a régi legendás Tolcsvai-dalokat együtt énekeltük vele, Fantasztikus élmény volt mindenkinek.
Este:
gála és díjátadások, majd retró muzsika szólt késő estig, az Erzsébetek és Katalinok köszöntése után Németh Nyiba Sándor elnök úr értékelte a két együtt töltött nap eseményeit s megköszönte a Kör tagjainak a részvételt s az aktivitást. A vasárnapi reggeli után búcsú, közös fényképezés zárta a tábort.
2023 11.20.
Gyárfás Tamás
Néhány kép a táborból
Táborvezető: Németh NYIBA Sándor
„Babits Mihály és Török Szofi – Mészöly Miklós és Polcz Alaine és Baka István emlékének ápolása”
NÉMETH NYIBA SÁNDOR: BABITS MIHÁLY, JÓZSEF ATTILA, BAUMGARTEN FERENC FERDINÁND. KESKENY FARKAS ANIKÓ BESZÉLGET DEÁK ATTILÁVAL A HARCÁSZATRÓL. TÖRÖK NÁNDOR: HÁBORÚS KÖLTÉSZET. SZÉKELY GÁBOR: PETŐFI RELIKVIÁI SZÉKELY GÁBOR GYŰJTEMÉNYÉBEN. DROTLEFF ZOLTÁN: KRÚDY GYULA. BOKROSSY MÁRIA: KRÚDY IDÉZETEK. DR. VALKAI TERÉZ: „A JÓ A ROSSZ ÉS A CSÚF” A HÁROM GYÓGYTORNÁSZ A TÖRTÉNET. MAJOR LÁSZLÓ SÁNDOR: RENOIR. MUDRONY ALUJZIA: GÁRDONYI GÉZA AZ EGRI REMETE. ÁGOSTON ZSOLT:KÉPZŐMŰVÉSZETRŐL. TURI TÖRÖK TIBOR: A SZOBRÁSZATRÓL. GEDEON PÉTER: KRÚDY ÉLETÉRŐL GRAFIKÁVAL. DR. VERMES GYÖRGY: LIMERICK, HAIKU, TANKA. BRENYÓ JÓZSEF: GÖRÖG MITOLÓGIA. GYÁRFÁS TAMÁS: MÉSZÖLY MIKLÓS&POLCZ ALAINE. MRÁZ ERZSÉBET IRMA: A MAGYAR HELYESÍRÁS, GÉMES KATI: SALVADORE DALI. PAPP MÁRTA ILONA: HALÁPY JÁNOS BALATON FESTŐJE. BÍRÓ ANTALNÉ MARTON VERONIKA: BAKA ISTVÁN.
1. NAP, PÉNTEK 17.
11.OO -12.00 ÉRKEZÉS: HOTEL THELENA 7130 TOLNA, KASZÁRNYA U. 7.
13.00 EBÉD: HOTEL THELENA Zöldborsóleves tésztával, sertés rántott hús hagymás törtburgonya, cékla saláta
15.30 TÁBOR MEGNYITÓ, SZAVALÁS, ELŐADÁSOK: HOTEL THELENA
19.00 VACSORA: HOTEL THELENA Karfiolleves tésztával, cigánypecsenye, vegyes körettel, káposzta saláta
21.00 SZAVALÁS, ELŐADÁSOK, KÖTETLEN BARÁTI BESZÉLGETÉS: HOTEL THELENA
2. NAP, SZOMBAT 18.
7.00-9.00-ig REGGELI: HOTEL THELENA (Svédasztalos)
10.30 BABITS MIHÁLY SZÜLŐHÁZÁBA LÁTOGATÁS, MÉSZÖLY MIKLÓS ÉS POLCZ ALAINE IRODALOM HÁZA, EMLÉKHÁZBA LÁTOGATÁS VALAMINT BAKA ISTVÁN HÁZA ELŐTT MEGEMLÉKEZÜNK:
7100 SZEKSZÁRD, Babits M. u.13. (a többi emlékház is szinte egymás mellett lesz) A HELYSZÍNEN TÁRLATVEZETÉS. JÓ IDŐ ESETÉN A BABITS KERTHELYISÉGBEN SZAVALÁS, ELŐADÁSOK, KOSZORÚZÁS
14.00-14.30 EBÉD: HOTEL THELENA Paradicsom leves, holstein szelet párolt rizs, ecetes almapaprika
16.00 SZAVALÁS, ELŐADÁSOK: HOTEL THELENA
19.00 VACSORA: HOTEL THELENA Húsleves csigatésztával, sertéspörkölt galuskával, csemege uborka
21.00 ÓRAKOR DÍJÁTADÓ GÁLA, ERZSÉBETEK KÖSZÖNTÉSE, SZAVALÁS, TOLCSVAY BÉLA KOSSUTH-DÍJAS ELŐADÓMŰVÉSZ ÉS NYIBAMESTER ZENÉL, KÖTETLEN BESZÉLGETÉS
3. Nap vasárnap 19.
7.00-9.30-ig REGGELI: HOTEL THELENA (Svédasztalos)
AZT KÖVETŐEN HAZAUTAZÁS. Legkésőbb 10.30-kor elhagyni a szállást!
A VÁLTOZÁS JOGÁT FENNTARTJUK! VONAT, VOLÁN MENETREDJE VÁLTOZHAT, FELELŐSSÉGET EZÉRT NEM TUDUNK VÁLLALNI! MINDENKI SAJÁT MAGÁÉRT FELEL A TÁBOR IDEJE ALATT.
JÓ SZÓRAKOZÁST KÍVÁNOK! A MŰVÉSZET ÉLTETŐ EREJE LEGYEN VELÜNK!
Kép: M. Nyulász Kriszta József Attila Klimtben
A magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja, József Attila (1905-1937) otthonai közül kiemelném Terézvárost, ahol mozgalmas éveket hagyott maga után. József Attila sok helyen lakott a fővárosban
József Attila édesanyja halála után, még maradt Etelka nővérével a Ferenc téri lakásban, majd Makai Ödön és felesége József Jolán vették őket magukhoz 1920-ban.
Megkezdődött a terézvárosi élet, a Lovag u. 3. szám alatti lakás cselédszobájában 1926-ig. A lovag utcai lakás dr. Makai Ödön tulajdona volt. A szigorú, de jót akaró Makai Ödön, József Attilából rendes embert akart nevelni, emiatt gyakran előfordultak a konfliktushelyzetek.
A gyámja volt, a kapcsolatuk nem felhőtlen, ezért vidékre küldte több helyre. Makón járt gimnáziumba,
Krúdy Kör
Espersit János befogadta otthonába, Caca leánya szobájában lakott. Jelenleg múzeum, eredeti berendezésekkel. Eperjesi Kálmán osztályfőnök és Galamb tanár úr segítették az irodalmi pályáján. Makai Ödön, írógépeltetésekor ismerte meg József Jolánt, majd feleségül vette. Családja rossz szemmel nézte a frigyet, mert Jolán keresztény származású, ezért Makai jobb társaságok előtt titkolta Jolán múltját, a nevét is Lucie-re változtatta. A testvéreknek is titkolniuk kellett a házaspárhoz való tartozást. Eta csak szobalányként, Attilának pedig szigorúan „doktor uraznia” kellett sógorát. Eközben Ödön és Jolán házassága1922-ben felborult, a nővérek elköltöztek otthonról. A családi konfliktus lehetett, hogy a serdülő fiú öngyilkosságot kísérelt meg. Attila nem tért vissza a Lovag utcába, nyári vakáció alatt vidéken tanító lett, csőszként, napszámosként is dolgozott.
Krúdy Kör
A Lovag utcában később helyreállt a béke. Attila megismerkedett Juhász Gyulával, az ő ajánlásával 1922-ben megjelent az első verses kötete a SZÉPSÉG KOLDUSA. A Nyugatban is megjelentek versei. Attila még csak 17 éves, irodalmi társaságokba, kávéházakba járt. Makói és Szegedi tartózkodása után, albérletekben húzta meg magát, a családi összeveszések elkerülése végett.
Lovag utcát követte az Andrássy út 6. sz. 3. emelet 12. sz. cselédlakás. Itt 1928-tól két éven át lakott József Attila. Vágó Márta az első nagy szerelme feljárt hozzá, nagy hatással volt Attila költészetére. A nélkülözés szót jobb használni, hiszen itt nem lehetett élni, fűtés, szék, asztal nem volt, alig evett. Egyik levelében írja, hogy „39-es a lábam, 43-as lakkcipőben járok”.
Napokig ki sem mozdult. Ki kellett költöznie, mert jelentős tartozást halmozott fel, cserébe ott kellett hagynia a könyveit, amiket sosem szerzett vissza. Ezt követően „anyátlanul élt” végül ismét Etelkával összeköltözött, a Margit körút 46. sz. társasház negyedik emeleti lakásába.
Később megismerkedett Szántó Judittal, aki odaköltözött, kettő évet töltöttek el a Margit
körúti lakásba.
Krúdy Kör
Mindig a lakbérrel volt a gond József Attila esetében, így a körútról is menniük kellett. Szántó Judittal 1932-ben a terézvárosi Székely Bertalan u. 27. sz. alatti egy szoba-konyhás lakásba költözött.
További anyagi gondok, elhatalmasodó mentális betegsége, bár Judit mindent megtett, hogy jobb élet mosolyogjon rájuk. Hiába, szép lassan elhidegültek egymástól. József Attila más nőbe szeretett bele, Judit öngyilkosságot kísérelt meg.
Újra menniük kellett, mert már itt is elmaradtak a lakbérrel. Terézvárosból Zuglóba 1933-ban „város peremén” a Korong utca 6. sz. alá költöztek. Judittal itt ért véget a kapcsolata 1936-ban, rá egy évre a költőóriás élete is. József Attila a zseni, utód nélkül hagyta itt a földi létet.
Szerző: Németh Nyiba Sándor a Krúdy Kör elnöke a Magyar Kultúra lovagja
szerkesztette: M. Nyulász Kriszta
A fent közreadott cikk újságban megjelent eredeti verziója

Író: Németh Nyiba Sándor a Krúdy Kör elnöke a Magyar Kultúra lovagja