A szeretet születése, Takács László verse

A szeretet születése

Betlehem vezérlő, fényes csillaga,
szórta az éjbe megváltó sugarát.
Őrködött fölötte az égnek angyala,
és várta azt az édes kisbabát.

Valami azon éjjel megváltozott,
pedig nem lett jobb akkor a világ,
de az a csillag valamit megmutatott,
mert áhitotta mindenki az igaz csodát.

Halkan duruzsolt ott bent a csend,
s itta mohón az ég az örömkönnyeket,
és a szalmabálák óvó melegében,
megszületett az igaz Szeretet.

A Három királyok még mirhát adott,
elbújva ott világnak óvó rejtekébe,
de már nő a fa. miből készűl a kereszt,
és a töviskoszorú a Szeretet fejére.

Az ember nevet kaptuk ím örökül,
voltunk teremtők, lettünk sorsüldözött.
Alkottunk világot, ami befogadott,
Bábel lerombolt, ódon romjai fölött.

Ezer évek fájdalmas ős távlatában,
maradt-e az emberben még annyi hit,
hogy valóra váltja, ott Betlehemben,
annak a kisdednek ábrándos álmait?

Örökkön szeretni és szeretve lenni,
és ne emeljünk másokra haraggal kezet.
Hisz az élet törvénye oly természetes,
embernek maradni mindenek felett.

Szerzői jog védett

Takács László

 

Vissza

Krúdy Takács László verse

Krúdy
( Egy képzeletbeli este Krúdyval ) 

Itt ülök az asztalodnál
köztünk közel 100 év
csak úgy elszaladt
Kint az égi neszben
már az éj selyme simogat,
és selymes szénahegyekről
álmodnak odakint a lovak.
A borospohár az asztalon
szomjasan magába roskadott
Mesét hallgatna ő is legott,
olyan igazi búsmagyart
amibe belefacsarodik
az a keserű szív,
Mert a magyar mindig kesereg
de a szíve az hatalmas.
Az égig ér vagy azon is túl.

Borgőz párába csuklik
az este és elmédben
új mesék vajúdnak.
A hajnal már az ablakon kopog
az arcokon a bőr is aszott
és a könnyű nők ölében
régi édes pillanatok.
Mesélj öreg te jó magyar
Szindbádról vagy könnyű nőkről
vagy az elcseszett világról
hisz azt oly jól ismered.
Egyedül maradtál te is bölcs öreg,
és már rég nem koptatod
az óbudai macskaköveket
De ők még őrzik az emlékedet.

Önnön valóságodban éltél
néha kicsit elveszetten.
De csak reménylenéd hogy
figyelt rád odafent az Isten.
És megrekedtél valahol
az időnek ezen a szegletén.
De csak a test megy el
A gondolat örökkön él.
Az utókor vajon felejt
vagy emlékezik
és méltó helyére kerül
a megérdemelt pillanat?
Hisz oly ritkán születnek
igaz elmék a Nap alatt.
De hidd el, lesz kik nem felejtenek
emléked örökkön megmarad
azt a jó Isten áldja meg. 

Szerzői jog védett

Takács László

verse

 

Szüret Takács László verse

Szüret

Bacchus vigasztalan hosszú volt ez a nyár
De a tőkék közt hamar új vigaszt talál
Érett gyümölcse a közeledő ősznek
A szőlőskertek vígságot szüretelnek

A csúf világ gondját jó lenne feledni
A bronz színű őszben jobb életre lelni
Vígságtól hangosak ősi szőlőskertek
Nektárban fürdenek az aranyló szemek

Őszi szellő lányok szét fújják a csendet
Kacagó legények lányokat ölelnek
Hordók a pincékben még üresen kongnak
A szomjas poharak szerelemre várnak

Szorgos kezekben pihen az emlékezet
Dűlőutak mentén több ezer feszület
Csorog a must még csak édes fura nedű
De borrá nemesül ez aranyló színű

Ősznek szeretője mámor búfelejtő
Vígságot lelt benned ember az esendő
Rászolgált már rég a gondtalan örömre
Szomjas poharakba vígságát meglelte

Szerzői jog védett

Takács László
Krúdy bronzérmes költő

Szárnyaim Takács László verse

Szárnyaim 

Az égben öleltem magamhoz a Napot,
rámnevettek gyémánt kacér csillagok.
Szelekkel szálltam mint a napmadár,
ki magasba repül s titkon földre száll.
Siklottam puha és könnyü légfuvallaton,
ez volt a képzetem gyöngy álom otthonom.
Zuhanni bele az anyaföld sikamló ölébe,
elveszni a tündöklő végtelen semmibe.
Csak a szél süvít itt örök hálás béke van,
madár lettem teremtő isteni karodban.
Bármit tehetek a képzelet itt fönt szabad,
köszönöm uram hogy adtál szárnyakat.
Egy ejtőernyős ugrás emlékére.
Közel az Istenhez.

Szerzői jog védett

Takács László